Kertünk története és gyermekünk cseperedése egymással szoros kapcsolatban vannak. Játszótér a kertben, csúszda, homokozó, mászóka. Gyermekeink felnottek, nagyok már, nem használják hatalmas fa építményüket, ekkor jön az ötlet, mit lehetne a helyére kialakítani, megtölteni a kertet egy kis plusz funkcióval esetleg élettel, jöhetnek a madarak, lepkék, egyéb élolények.
Jött az ötlet, építsünk kerti tavat, amit az egész család élvezhet, családunkat kertbe csalhatja, összehozhatja idosebb és fiatalabb korosztályát. Hangulatos esték, észrevétlen együttlétek a kertben. Fantasztikus pillanatok, amiket egy stéggel még élvezhetobbé tehetünk, ami a víz fölé nyúlik, lábunkat vízben lóbálhatjuk. Csobog a víz, alulról fények játszanak majd, lepkék, szitakötok békák jelennek meg hamarosan, halak tarkítják a vízfelszínt, és kertünkben kikapcsolhatunk teljesen. Elfelejtve a világ bajait, gondjait, lebeghetünk az új kerti tavunkkal, nagyokat alhatunk a napozóágyunkban. Hétfon kipihenten mehetünk dolgunkra, ami kitarthat a következo hétvégéig is akár, de esténként, ha van egy kis idonk, azért újratöltodhetünk a tó mellett.
A játszótér kiemelése után következik a durva tereprendezés, amit a kituzés követ. Kituzés után megkezdjük a kerti tó alapjának kiszedését a tó formájának kialakítását. Legmélyebb pontja 1méter körül lesz majd, hogy a halak és egyéb növények is áttelelhessenek majd. Formájának illeszkednie kell majd a meglévo kertünkhöz. A szegélyek követik a tó alakját, amit sorszegélyek lesüllyesztésével értünk el. Sziklák, kövek, kavicsok, vízi és vízparti növények egyéb bokrok, díszcserjék, ami tavunk végleges hangulatát adják. Stég kialakításával közelebb hozhatjuk a kerti tó hangulatát, vízfölé emelve, szinte együtt élhetünk a vízzel, csobogás ringató hangjával.
A kerti tóban gyorsan beindul az élet, pár nap alatt a vízben élo növények gyorsan gyökeresednek. A halak és egyéb vízben élo élolények megvásárlásakor hozunk magunkkal mindenféle apró élolényt is, ami hamarosan megtölti élettel az eddig élettelennek hitt vizünket.
Folyamatos odafigyeléssel tisztántarthatjuk tavunkat és környékét, heti szinten minimális ápolással élvezheto maradhat kertünk, amihez segítséget nyújtunk Önnek az év bármelyik szakában.
Írta: Spiegel Ákos és Déri Diána; Fényképek: Radácsi Péter