Kert bemutatása

Nemesacél – corten acél

Cikkeinkben már sokszor írtunk a kerti dekorációról, annak szerepéről; a kert hangulatát, stílusát, a tulajdonos szerepét tükröző utolsó plusz adalékanyagról a kertépítés során. Most következő írásunkban arra szeretnénk rávilágítani, hogy milyen könnyen elcsúszhat a kert szépsége a nem megfelelően értelmezett „kerti dekoráció” miatt. Az előbb említett fogalom ugyanis nem összekeverendő a giccs fogalmával.

Vizsgáljuk meg közelebbről mi is az a giccs szerintünk. A giccs olyan elemeket jelent, amik az emberekben valamilyen érzelmet, hangulatot kívánnak kelteni, de teszik ezt úgy, hogy közben leereszkednek a közhelyesség szintjére, hiszen ez a legegyszerűbb, legkevesebb energiát igénylő út, ráadásul mindenki számára érthető. Nem lehet vele mellélőni – gondolja ezt a lusta építő. Rosszul. Mert mellélő vele, a giccs sosem lesz az, aminek látszani szeretne.

Ha elhatározta, hogy kertet szeretne, vagy már megvan, de fantáziálatlan, vagy üres, Mi megtöltjük tartalommal, és használhatóvá tesszük.

Kerttervezéshez nagyon fontos egy alapos felmérés a terület bejárásával együtt. Közben a kialakítandó kerttel kapcsolatos fontos kérdéseket is meg kell beszélni. Mielőtt megtörténne ez a felmérés, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy pontosan mire szeretnénk majd kertünket használni.

Nemesacél

A kiváló fekvés és területi adottságok mellett, mi kellhet még, hogy kertünk még szebb és harmonikusabb legyen: például a kerti kiegészítők helyes elrendezése, növények átcsoportosítása, pálmánk kiültetése növénytartóból a fűbe, kerti csobogónk és környékének átalakítása, teraszunk megtervezése, a képek és a kerítés harmonikus színének kiválasztása és mindezek megvilágítása.

Várjuk jelentkezését a következő telefonszámon: Spiegel Ákos 06 30 / 530 62 52

Kert videók: https://www.youtube.com/user/spiegelakos1

Kertépítés ötletek: https://s-d.hu/ilyen-volt-ilyen-lett-kertepites/